A drágakövek csiszolása.
A drágaköveket ékességül a legtöbbnyire megmunkált állapotban használjuk. Különösen a csiszolás és fényezés azok az eljárások, melyek a kő természetes, rejtett szépségeit, tüzét, színszórását a legjobban érvényre juttatják.
Minden drágakő számára, hosszas tapasztalatok alapján, bizonyos csiszolási formák alakultak ki, amelyek a kő természetének a legjobban megfelelnek, szépségüket a legelőnyösebben tüntetik fel. Az átlátszó köveknek más csiszolási forma felel meg, mint az átlátszatlanoknak, a színes kövek megint más alakban hatnak jobban, mint a színtelenek.
Érdekes különbséget figyelhetünk meg a keleti és az európai csiszolási mód között. Az európai kőcsiszoló arra törekszik, hogy a csiszolással a lehető legtöbb szépséget hozza ki a kőből, nem törődve azzal, hogy a kő így sokat veszít a súlyából, míg a keleti csiszolás arra helyezi a hangsúlyt, hogy a kő a súlyából minél kevesebbet veszítsen, nem pedig arra, hogy a kő a legnagyobb fokú szépséget érje el.
A drágakövek csiszolási alakjai általában kétfélék:
1 síklapú és
2. gömbölyded alakok.
A síklapú csiszolásnál a nyers követ apró lapocskákból, fazettákból álló felszínnel díszítik és ilyen módon általában csak az átlátszó köveket csiszolják. A gömbölyded a követ gyengébb, vagy erősebb domborulatú lappal látják el, ezt a csiszolási módot általában az átlátszatlan, vagy valamely különös optikai tulajdonsággal rendelkező köveken használják.
A síklapú csiszolás legfontosabb alakja a briliáns, amely kifejezés tulajdonképpen csak csiszolási alakot jelent és bármely drágakő lehet ilyen alakban megcsiszolva, mégis, ha briliánsról beszélünk, rendesen a gyémántra gondolunk, mert a kifogástalan, hibátlan gyémántnak többnyire ez a csiszolási alakja.
(Síklapú, briliáns csiszolású citrinek, Brazíliából, AlleGem gyűjtemény.)
(Gömbölyded rózsakvarcok, szintén Brazíliából. Allegem gyűjtemény.)
A briliánsnak többféle formája ismeretes, de lényegileg mindegyik ugyanazokból a részekből áll. A régi normális briliánsformát a következő kép tünteti fel. Az alak az oktaéderből vezethető le, amelynek felső részét erősebben, alsó részét pedig csak kismértékben vágták le. A briliánsnak részei a következők: a felső rész, vagy korona, alsó rész és a kettő találkozásánál a karima. Újabban a karimát nem szögletesre, hanem lekerekített alakúra csiszolják. A felső rész a legnagyobb, középső, nyolcoldalú lapját kalettnak nevezik. A koronát alkotó lapocskák három sorban helyezkednek el, ezért az ilyen formát háromszoros briliánsnak nevezik. Az egész alak összesen 58 lapocskából áll.
A drágakövekben a fénysugár megtörésnek és visszaverődésének ismerete alapján kiszámították, hogy a briliáns egyes részeinek milyen arányban kell egymással állniuk, és az egyes lapocskáknak milyen szög alatt kell egymáshoz hajlaniuk, hogy a fényhatás a legtökéletesebb legyen. A kiszámított méretek pontos betartásával készült briliáns az úgynevezett ideális briliáns, amelynek karimája kerek és a szokott briliánsformától abban is különbözik, hogy az alsó lapocska, a kalett, hiányzik, és hogy a karima éles. Az alsó lapcsokát különben csak azért szokták a kövekre csiszolni, hogy az esetleges letörést megakadályozzák és ugyanebből a célból csiszolják a karimát is tompára.
Ideális briliáns sémája:
A fénysugár beesése, útja a briliánsban:
A normális és ideális briliánsformán kívül, újabban még további briliánsformák kerültek forgalomba. Az egyik, az úgynevezett amerikai briliáns, amelyen a táblalap kisebb, a fazetták száma nagyobb, mint a normális, ideális briliánson. A másik az ugyancsak Amerikában kezdeményezett jubileumi briliáns (Viktória királyné jubileumának emlékére nevezték el így.) Ennek egyáltalán nincs táblalapja, a koronát 48 fazetta alkotja, melyek közül nyolc, a kő tetején egy csillagot alkot. A jubileumi briliánst a XX. század briliánsának is szokták nevezni, mivel a század eleje óta készítik. Rokon a briliánsformákkal a „Caire-féle csillag, amely a lehető legkevesebb anyagveszteséggel próbál jó fényhatást elérni. Mindhárom briliánsformát az alábbi kép illusztrálja. (A: Caire-féle csillag, B: amerikai briliáns, C: jubileumi briliáns)
Történeti áttekintés:
A drágakövek csiszolása hosszú fejlődésen ment keresztül, amíg a mai alakját elérte. Az első gyémántcsiszolók valószínűleg a hinduk voltak, akik azonban eleinte csak a természetes lapokat fényesítették és legfeljebb egy-egy lapot csiszoltak a kőre, hogy a súlyából minél kevesebbet veszítsen. Később néhány szimmetrikus fazettát is elhelyeztek, az eredeti elvtől azonban, hogy a kő eredeti, természetes súlyából keveset veszítsen, még a mai napig sem térnek el, ezért az indiai csiszolású drágaköveket, Európában rendszerint átcsiszolják.
A gyémántcsiszolást Európában valószínűleg csak a XIV. század óta ismerik. Addig a kő egyetlen megmunkálása a természetes kristálylapok fényesítéséből állt, miként azt több, ez időből származó dísztárgyon láthatjuk. Ilyen például a Nagy Károly köpenyének csattjába foglalt úgynevezett csúcsos kő, amely az oktaéder lapjaiból áll. Később már néhány fazetta csiszolásával egész egyszerű formákat alakítottak ki, így a felső és alsó részére egy-egy táblalapot és négy-négy fazettát csiszoltak.
A tulajdonképpeni gyémántcsiszolás megindulása Van Berquem Lajos (XV. század) nevéhez fűződik, aki szimmetrikusan elrendezett fazettákat először használta. Nagy fellendülés következett a XVII. század közepén, amikor Mazarin bíboros Párizsban csiszolóipart teremtett. A róla elnevezett csiszolási alak (lásd lenti képen) már közeledett a mai briliánsformához. Mazarin briliánsán a felső lapok csak két sorban helyezkednek el, azaz kétszeres briliánsnak is nevezik.
Még tökéletesebb a velencei Peruzzi briliáns (XVII. század vége) (lásd a lenti képen), amelyből a mai ideális alak fejlődött ki. Peruzzi briliánsa már háromszorosnak tekinthető, mivel a felső lapok három sorban helyezkednek el.
A mai gyémántcsiszolás:
A mai gyémántcsiszolás fő központjai Amszterdam és Antwerpen, de Párizsban, Berlinben, Hanauban, Idarban, Londonban, New Yorkban és az Amerikai Egyesült Államok több helyén, valamint Dél-Afrikában is vannak gyémántcsiszolók.
A briliánscsiszolásnál az anyagveszteség elég nagy, a nyers kő súlyának fele, sokszor kétharmada is elvész. Értékesítés szempontjából azonban a veszteség persze nem ilyen nagy, mert a hasításnál, vágásnál leeső kisebb darabok tovább értékesíthetők, csiszolhatók, sőt a legkisebb szilánk és por is felhasználható.
Jóval kisebb az anyagveszteség a gyémántnak egy korábbi csiszolási formájánál, a rózsán, vagy rozettán, amely azonban a fényhatás tekintetében meg sem közelíti az ideális briliánst. A rózsa alul sík lapban végződik (kolett), felső részét hat háromszög alakú lap, az úgynevezett korona alkotja, mely köré 18 lapból álló oldalsó rész csatlakozik, úgyhogy a kő tetje 24 lapból áll. A kolett alakja tizenkét oldalú sokszög.
A rózsa csiszolás sémáját az alábbi kép illusztrálja.
Az „A” abrán a teljes hollandi rózsa, a”B”-n egy nyújtott rózsa látható, a „C” fél hollandi, a „D” antwerpeni rózsát ábrázol.
A kétszeres rózsa 36 lapocskából áll, a koronát 6, az oldalsó részt 30 fazetta alkotaj. („A” ábra) Az úgynevezett keresztrózsát és kettős rózsát a „B” és „C” ábra mutatja.
Rózsának általában a kisebb gyémántokat, vagy a hasításnál és vágásnál leleső hulladékokat csiszolták meg. Az egész apró szilánkokat, csak néhány lapocskával látják el, és ezeket, valamint az egész apró rozettákat is nagyobb kövek, vagy más drágakövek és gyöngyök körülfoglalására használták. Manapság a rózsa csiszolásnak igen csekély a gazdasági jelentősége.
A szokásos briliáns és rózsaformákon kívül a kő speciális alakja vagy felhasználási módja szerint a drágaköveket még néhány más csiszolási alakot is használnak. Ilyen például a markíz, vagy navett forma.
(Navett alakú heliodor berill, 9.6 karát, Brazília, AlleGem gyűjtemény.)
A cseppforma, vagy körte, csak az egyik irányban nyújtott, a másik oldala félkör alakú. Különösen azok a kristályok alkalmasak erre a csiszolásra, amelyek valamelyik kristálytani tengely irányában megnyúltak.
(Cseppformájú nemesopál, 19.37 karát, Etiópia, AlleGem gyűjtemény.)
Szögletes fazetták csiszolása.
Táblás csiszolás:
A fazetták másik csoportja a szögletes: lehet négyzetes, derékszögű, nyolcoldalas, háromszögletű, trapéz alakú, hatoldalú, és hordó alakú. Ezeket általában táblás köveknek nevezik. A táblás kövek sémáját az alábbi kép illusztrálja:
Ilyen formákban általában csak a színes, átlátszó köveket csiszolják, újabban azonban a gyémántot is. A kövek tetejét rendesen egy nagy táblalap borítja és e körül minden oldalon két, vagy három lépcsősen elhelyezett csiszolt lap van. Az eredmény nem annyira csillogó és élettel teli, mint a briliáns csiszolásnál, még akkor sem, ha a kő színe nagyon szép. A smaragd csiszolás olyan nyolcszögletű, lépcsős csiszolás, amely kiemeli a smaragd színét, megvédi a törékeny követ a sérülésektől például a foglalásnál.
(Négyzetes (inkább nyolcszögletű, de arányait tekintve négyzet alakú) szögletes, táblás zafír, 0.80 karát, Srí Lanka, AlleGem gyűjtemény.)
(Nyolcoldalas, táblás smaragd, 2.17 karát, Zambia, AlleGem gyűjtemény, tipikus smaragd csiszolással.)
(Hatszögletű, táblás kornerupin, 1.10 karát, Srí Lanka, AlleGem gyűjtemény.)
(Trapéz alakú, táblás smaragd, 3.91 karát, Zambia, AlleGem gyűjtemény.)
Ollós csiszolás:
Az ollós csiszolás a lépcsős csiszolásnak egy változata, ahol a lépcsőket háromszög alakú lapokra osztják és így több fény és élet jut be a drágakőbe. Ezt a metszési módot általában puha és sötét köveknél alkalmazzák. Az átlós csiszolás segít elrejtetni a kő külső részén lévő hibákat és az „ablak” hatást a vékony kövekben.
(Ollós csiszolású színváltós kék zafír, 1.16 karát, Srí Lanka, AlleGem gyűjtemény.)
Gömbölyded csiszolás:
Ezeket a csiszolási alakokat (kaboson) a színes, többnyire átlátszatlan drágaköveken használják. Átlátszó ás áttetsző köveket, csak akkor csiszolnak így, ha valamilyen különös fényjelenséget kell érvényre juttatni, mint például a csillagrubin és csillagzafír sajátságos csillag alakú fényjátékát, a krizoberill, a holdkő macskaszem selymes csillogását és a nemesopál pompás fényjátékát.
Ilyen például ez a 2.03 karátos kék csillagzafír, Srí Lankáról, AlleGem gyűjtemény:
A görbült lappal csiszolt kövek vagy mindkét oldalukon domborúra csiszoltak, vagy csak felül domborúak és alul sík lap határolja őket. A domborulat magasabb, vagy laposabb, a kő karimájának az alakja pedig kerek, ovális, vagy más alakú is lehet.
